![]() Régiónként eltérő demográfiai folyamatok Az előzetes népszámlálási eredményeket értékelte Kapitány Balázst, a magyarországi Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének tudományos titkára. ![]() Civil kurázsi A politikus hülye, nem ért semmihez, nem is értjük, miért vesz levegőt. Ellentétben a civilekkel, akik azért vesznek levegőt, hogy leszívják mélyen a civil tüdejükbe, majd oxigénnel dúsítva kifújják azt. |
Az utca győzelmei
Nemrég, szűk baráti körömben, akik között van egyetemi hallgató, vállalkozó, alkalmazott, po...
A hetedik, avagy forgatókönyvek egy témára
És akkor Emil Boc leköszönt miniszterelnök felállt székéről, kezet fogott kabinetjének tagja...
A megdobált halál – Csurka István emlékezete
Utolsó éjszakáján azt mondta: tudja, hogy szép, tartalmas élete volt. És e nagy élet során m...
Frigyre lépni a szülőfölddel – Banánhéj helyett az olajon siklunk el?
A sokkoló adatok körül bóklászva ugyancsak Hernádi Zsolt után mondjuk, hogy Kínában csak a m...
A ducikat is elveszik, ugye?
A kislányok először babákkal játszanak, aztán iskolába mennek, barátnőik lesznek, lassan fel...
Növekvő zűrzavar
Amíg az ország a szibériai hideg fogságában vergődik, s a közemberek élete egyre sivárabbá é...
A szubszidiaritás elvének következetes alkalmazása a helyes
A Székely Nemzeti Tanács, mint a székely nép autonómia-törekvésének közképviselete, önálló t...
Besenyők maradékai között
A besenyő a VIII–XI. század között a mai Dél-Oroszország, majd a magyar honfoglalást követőe...
Adólejek a kukába
Kolozsvár magyar lakossága már tizenhét százalékon áll, Nagyvárad huszonnégy alá esett, Seps... |
2012. 02. 23. 02:46 Férfi vízilabda ob I - Magabiztos Vasas-siker2012. 02. 23. 02:45 Az egyik lejárt, a másik még fut...2012. 02. 23. 01:41 Bajnokok Ligája - Eredmények2012. 02. 23. 00:53 Kishír2012. 02. 23. 00:53 Ungureanu elégedett az IGSU munkájával![]() |
|
Lászlóffy Csaba bemutatója a Nagyváradi Kiss Stúdió Színházban
2012. 02. 23. 00:33 Ti, nyegle és hetyke orvostanhallgatók, akik azzal dicsekedtek, hogy százával boncoltatok hullákat, de sehol nem találtatok rá a lélekre és annak a fészkét sem leltétek meg. K… mint összekötő2012. 02. 23. 00:30 Ez a záruló, 2012-es február – és most csak az országhatárokon belül nézünk szét – nem minősíthető a téli álom hónapjának. Hidegből is, hóból is több jutott a szokásosnál. És ha nem arra gondolunk, hányan fagytak meg, kerültek az örök álom állapotába, hivatásosak és önkéntes segítők mozgósításával u Megállapodásos kibontakozás?2012. 02. 22. 22:57 Nagy sokára az érintettek is elismerték, amit egy ideje mindenki lát: az ellenzéki Szociálliberális Unió (USL) vezetőinek stílusa nem passzol. A tény első alkalommal a román demokráciáról az Euró Gesztusok2012. 02. 22. 22:57 Általában gesztusok nélkül nem mennek a dolgok előre. Bár a rendszerváltás óta az erdélyi magyarság több sérelmét orvosolták, az európai jogok szerint még mindig sok mindennel tartoznak. Ennek Hazaárulók2012. 02. 22. 21:02 Konkrétan nem ártana pontosítani mielőbb a címben megjelölt fogalmat, mert csak dobálózunk vele történelmileg meg a jelen időben, egyesek méltatlanul megkapják mint bélyeget, mások meg – bár rá Közönnyel havazik2012. 02. 22. 21:01 Nyáron nyár van, télen havazik – így szól az együgyűnek tűnő gyerekdal, amelynek azért fontos üzenete van a helyi önkormányzatok és a kormánytagok számára. Sokkal pontosabb információkkal Drakula árnyéka: a romániai forradalom kitörésének valódi története – AUDIÓ2012. 02. 22. 14:04 A húsz évvel ezelőtti eseményekről sajnos nincsen elég tudása korunk emberének. Ennek csak egyik oka, hogy tulajdonképpen a mai napig nem tudjuk mi is történt pontosan. Önkormányzat nélküli területi-közigazgatási átszervezés2012. 02. 21. 23:07 FOLYTATÁS JANUÁR 30-I LAPSZÁMUNKBÓL |
2012. 02. 22. 14:04 Drakula árnyéka: a romániai forradalom kitörésének valódi története – AUDIÓ2012. 02. 22. 21:02 Hazaárulók2012. 02. 22. 21:01 Közönnyel havazik2012. 02. 22. 22:57 Gesztusok2012. 02. 22. 22:57 Megállapodásos kibontakozás?![]() |




